Nem szlogenszerűen családbarát – Győri Egyetemi Könyvtár

Győrben a Networkshop konferencia alatt alkalom nyílt látogatást tenni az egyetemi könyvtárban link is. Nagyon jó ötlet, hogy a hallgatókat az olvasóterembe kihelyezett rövid szövegekkel, illusztrációkkal, QR-kódokkal igyekeznek motiválni az előfizetett adatbázisok használatának előnyeire. Szerepet vállalnak a külföldről érkező hallgatók beilleszkedésének segítésében, különféle kurzusokkal, rendezvényekkel.

A könyvtárosok gyermekei számára szerveznek rendszeresen foglalkozásokat, nyáron pedig napközis tábort. Ez túlnyúlik egy egyetemi könyvtár hagyományos feladatkörén, emellett nagy segítséget nyújt a szülőknek és az intézményi kohéziónak is nagyon jót tesz. Teret adnak a digitális vizsgáztatásnak a számítógéppel felszerelt terekben, jelentősen támogatva az egyetemi oktatást. Céljuk, hogy szolgáltatásaikkal szervesen beépüljenek az oktatók, kutatók, hallgatók életébe, hogy eredményesen dolgozhassanak, s jól is érezzék emellett magukat az egyetem polgáraként.

Hírforrás:
Németh Márton