Így teheted továbbra is unalmassá szakmai közleményeidet

Örömteli módon egyre több az 1 perces, nézhető könyvtári készítésű filmecske. De továbbra is gyakori, hogy egy-egy konferencia után a feldobják az egész előadás-videót az internetre. Nesztek! Kipipáltuk a nyilvánosságot. Az eljárás azonban egyre nagyobb gáz. (Egy éve írtuk…) (MG)

Jellemzően többen nincsenek szakmai rendezvényeken, mint amennyien vannak. Mi, mint a tájékoztatás szakemberei, ha a bármi okból kimaradtakat tájékoztatni akarjuk, eltűnődhetünk a rövid videók erején. Most már – szerencsére – nagyon snassz fél vagy néhány percnél hosszabb videókat közzétenni. Hacsak nem…
– valaki nagyon (el)ismert személyiség nyilatkozik előadásvideónkon;
– vágunk ki/vágunk össze mellette izgalmas rövid részlete(ke)t;
– teszünk közzé szövegesen néhány mondatot, azt kommunikálva, a pontos helyet belinkelve: itt hangzik el a videóban az az érdekes kijelentés, levezetés, hogy…;
– a feladatot kipipálva a közzétett anyagot érdektelenségbe akarjuk taszítani.
Igen; nagyobb ráfordítás, mintha egyszerűen csak megadjuk a linket egy szakmai fórumon. De a szakmai rendezvény célja nem az lenne, hogy az ismeret mininkább szétáradjon, netán cselekvést váltson ki?!

Ne feledd saját hitelességedet se…! Te rombolod le, ha mulasztásból, megszokásból leminősíted a szakmai rendezvényedet!

Hírforrás:
KIT-információ
Régebbi hírforrás(ok): Konferenciára készülve link