Hány példány fog elfogyni, mikor és melyik könyvesboltban? Nagy kérdés ez a kiadóknak, ezért a német Media Control cég immár mesterséges intelligenciával (MI) méri fel, sőt jósolja meg a helyzetet, legalább 85, de esetenként majdnem 100 százalékos pontosságot ígérve. A Demandsens (nagyjából: keresletérzékelő) program egyik újdonsága, hogy figyeli a közösségi hálózatokat is (leginkább a TikTokot), így idejekorán megrendelhető az utánnyomás, és nem akkor érkeznek a példányok a boltokba, amikor esetleg már alábbhagyott a kereslet. A lényeg tehát a nagyobb pontosság és gyorsabb reagálás, hiszen a példányszámot és a keresletet mindig is igyekeztek felbecsülni a kiadók.
Már dolgoznak azon is, hogy a szoftver ne csak a kész könyvek esélyeit mérje fel, hanem már a szinopszis alapján megjósolja a mű sikerét. (Van példa hasonlóra a filmszakmában is.) Az eddigi német sajtóvisszhang alapján azonban nem kell attól tartani, hogy az üzletileg nem sikeres, de más szempontból fontos könyvek emiatt nem fognak megjelenni. Most is akad jó néhány kiadó, amely jövedelmező könyvek bevételét felhasználva – azaz keresztfinanszírozással -, illetve támogatásokból jelentet meg kevesebbeket érdeklő könyveket is.
A Süddeutsche Zeitung mindenesetre megjegyezte: az utóbbi évek Nobel-díjasai közül talán csak Peter Handke és Kazuo Ishiguro ért volna el értékelhető Demandsens-pontszámot.
HVG (6. sz.) / térítéses tartalom