A kudarcos hazai oktatás- és tudománypolitika legújabb átgondolatlan, szakmaiatlan intézkedése, hogy a 2025 őszén kezdődő tanévtől még inkább elsorvasztják a már most is küszködő felsőoktatási intézményeket. Szeptembertől kezdve gyakorlatilag az összes hazai egyetemen hirtelen és jelentősen csökkentik az állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát – derült ki az Akadémiai Dolgozók Fórumának bejegyzéséből. (Akadémiai Dolgozók Fóruma, Facebook)
Radikálisan csökken az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyek száma a tavalyiakhoz képest. A Felvi.hu adatai alapján a legnagyobb vesztes a Corvinus, ahol 48 százalékos a csökkentés, valamint az ELTE, ahol 19 százalék. A legnagyobb emelkedés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) van, itt 11 százalékkal nagyobb az államilag finanszírozott keretszám, mint 2024-ben volt. “Lényegében az összes olyan egyetem, amelynek végzősei a magyar tudomány és a magyar tudományos intézmények sikereihez, az ország és a lakosság gyarapodásához vagy a technikai innovációhoz járulhatnának hozzá, hallgatói létszámcsökkenést szenved el 2025-től” – írja az ADF közleménye. Kiemelik, hogy a férőhelycsökkenés a demográfiai trendeknél lényegesen nagyobb: Magyarországon a 25-34 éves korosztályban a diplomások száma már most is a második legalacsonyabb az Európai Unióban.
A közlemény kitér a két legdurvább férőhelycsökkenést elszenvedő intézmény helyzetére is. “Az egyik az ország legnagyobb, és a nemzetközi rangsorokban egyik legjobb magyar egyeteme, az ELTE: idén 19 százalékkal kevesebb államilag támogatott képzési helyet kap, mint 2024-ben. De a legtöbb alapítványi egyetem sem jár jól, náluk is csökken az állami finanszírozású helyek száma. Ne feledjük: a legtöbbjük nem kapott vagyont, kizárólag állami forrásokból él, és még EU-s támogatásokhoz sem jut a magyar kormány szégyenteljes politikája, és az ebből következő EU-s szankciók miatt. Csak a Budapesti Corvinus Egyetem – amely 2025-ben 48 százalékos csökkenést szenved el az állami finanszírozású helyek számában – kapott nagy vagyont, jelentős részvény-portfóliót.”
Kapcsolódó: Sorban tűnnek el a humán szakok a felsőoktatásból, és ez nemcsak az egyetem eszméjének okoz kárt, hanem a demokráciának is link