A transznemű fiatalt bemutató könyv kecskeméti ügye lepattant a Kúriáról

A kormányhivatal a korábbi ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be azt kifogásolva, hogy a kecskeméti Líra könyvesbolt úgy árusított egy LMBTQ-karaktert megjelenítő könyvet, hogy az üzlet 200 méteres körzetében iskola és templom is található. A Kúria nem fogadta be a kérelmet, szerintük az, hogy az egyik fél nem ért egyet az ítélettel, nem indokolja, hogy újranyissák az ügyet.

A kormányhivatal Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című kötetét kifogásolta. A könyv több történetet ír le, az egyik Coy Mathis története, aki fiúnak született, de transznemű, vagyis nőként azonosul. A kötet a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés valós problémáit mutatja be. Megoldásként felveti a nemváltoztatás orvosi lehetőségét is.

A 2021-es, gyermekvédelminek nevezett, valójában melegellenes törvény szövege szerint a korlátozás olyan könyvekre vonatkozik, amelyek öncélúan ábrázolják a nem megváltoztatását, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést.

Ötmillió forintos bírságot szabott ki a kormányhivatal, azonban a Líra pert indított, amelyet jogerősen meg is nyert: a bíróság kimondta, a könyv “gyermek- és fiatalkorúak számára is értelmezhető módon mutat be egy a transzneműséggel kapcsolatos gyerekkori élethelyzetet és problémát, a történet pedig illeszkedik a könyv koncepciójába, nem kizárólagos célja a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés.”

Hírforrás:
KecsUp