Roma jelenlét a könyvtárban – kölcsönös tanulási folyamat eredménye (továbbra is)

(Egy éve írtuk.) Miczura Mónika, az Ando Drom roma folklór zenekar énekese vallomása link arról, hogy hogyan hatott a saját roma közösségére, nagyon örültem, úgy éreztem: nem vagyunk egyedül – írtuk két éve.
– Mi, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban link is megéltük azt már, hogy miattunk, roma könyvtárosok miatt (ketten élünk részben roma közösségben, családban a kanizsai könyvtárosok közül) jöttek olyan roma fiatalok, felnőttek, akik csak bátorításunkkal, hívásainkkal merték átlépni a könyvtár küszöbét. Ma Nagykanizsán ez már nem újdonság, a különböző anyanyelvű, más-más kultúrájú roma közösségekből sokan járnak hozzánk.

Őket már nem különböztetik meg nem roma olvasóink, mint a kezdetekkor, amikor még szokatlan volt jelenlétük, s amikor még ők sem tudtak megfelelően alkalmazkodni a könyvtári jelenléthez. E tanulási folyamat oldja az etnikai alapú előítéleteket, természetessé teszi a könyvtári együttműködéseket. Az elején bátornak kell lenni, majd nyitottnak maradni.

Ugyanakkor még mindig van olyan család, és valószínűleg mindig lesz is, amellyel még nem sikerült kapcsolatba kerülnünk. Nagykanizsán ezügyben a város roma nemzetiségi önkormányzatával és a Lumine Tanodával fogtunk össze az utóbbi években, illetve a könyvtártól távolabb eső iskolákban az “Iskola városi könyvtárosa” programmal, ahol – a peremkerületiségből adódóan – nagyobb arányú a szegényebb sorsú roma gyermekek száma, s a szegénység úgy is jelentkezik, hogy őket ritkán viszik be szüleik a város központjába. (Kardos Ferenc)