Egyik leggyakoribb szöveg, amikor könyvtáros munkatársak kerülnek szóba, hogy “a Józsi” bizony nem jár be mindig pontosan, ráadásul van, hogy korábban megy el a munkából. Nagyon hosszú cigiszünetet tart, és rendszeresen beszélget munkaidőben nem feladatköréhez tartozó dolgokról.
Volt “szerencsém” többször azt is tapasztalni, hogy a munkatársak egymásról is elmondják e vádakat.
Márpedig ez a típusú szóbeszéd leplezi a nyilatkozó belső, ún. csendes felmondását. Ellenkező esetben ugyanis arról beszélnének, hogy “szegény Józsi, valami miatt nem érzi jól magát a munkájában”; “talán kevés elismerést kap… hiszen, ha kevesebbet tölt a munkájával, akkor kevésbé tud kiteljesedni, nem?!; valahogyan segíteni kellene neki, hogy örömét lelje munkájában…”
Tehát ezekben a diskurzusokban a saját frusztráció és tapasztalatok nyilvánulnak meg. Szerencsés helyzetben ilyen szövegek hallatán el tudunk kapni egy “beszédes” tünetet, ami a változási folyamat első lépése lehet. (MG)
KIT-információ