Folytatva a használói oldal felőli megközelítést szorgalmazó link a múlt heti hírt…
– Az utóbbi években elkezdődött egy érdekes folyamat: a multikból és ügynökségekből kivonult szakemberek a közszféra és a civil szektor felé vették az irányt, ami jelentősen gyorsítja a belső átalakulást az önkormányzatokban és a hivatalokban.
Habár ennek a hatását nyomokban már a városlakók is érezhetik, de igazi változás akkor lesz tapasztalható, ha kialakul és megtapad ez az új kultúra a közszférában. Aki úgy dönt, hogy részt vesz ebben az építkezésben, az – amellett, hogy gyönyörű feladatot vállal – három dologgal szembesülhet (persze szervezete válogathatja, hogy milyen szinten):
1. Türelemre lesz szükség: a transzformáció lassú munka, néha még években is nehezen mérhető, ebből kifolyólag nem minden projekt megy át elsőre, és akkor se feltétlen tankönyv-szerűen;
2. Elfogadással kell lenni magunk felé is: hiszen időbe telik beilleszkedni a környezetbe, megismertetni és elfogadtatni magunkat, megtanulni a sajátosságokat, és közben mindvégig megtartani a tervezői identitásunkat;
3. A napi munka nagy része stakeholder management: egyszerre kell dolgozni az adott projekten és közben a támogatottság kiépítésén és megőrzésén, kezdve azzal, hogy a döntéshozó tisztában legyen a pozícióddal és funkcióddal (nehéz úgy service designerként működni, ha IT-s fiúnak hívnak, tapasztalatból mondom).
Kreatív Online Hírlevél