Modern, színes, fiatalos, funkcionális belső kialakítást kapott a több mint ötven éves épület. Szeptember 9-én hétfőn, az egyetemi tanévnyitó napján megnyitotta kapuit a Miskolci Egyetem Könyvtára, amely Levéltár és Múzeum is egyben. Sokan várták a nyitást, hiszen az intézmény épülete teljesen megújult, innovatív, modern környezetben kínálják szolgáltatásaikat. [A forrás erről nem közöl részleteket.]
A könyvtár elődje az 1735-ben alapított bányászati-kohászati tanintézet könyvtára, mely 1919-ig Selmecbányán, ezt követően pedig 1949-ig Sopronban működött. Ekkor alakult meg utódja Miskolcon. A most felújított épület 1969-ben készült el. Az épületben található még a Selmeci Műemlékkönyvtár, valamint az Egyetemi Levéltár és a Múzeum.
Ezentúl minden hétköznap 8 és 20 óra között, szombaton pedig 8-tól 13:30-ig várják régi és új olvasóikat. A szolgáltatások nem csak az egyetemisták számára elérhetőek.
Minap