Kölcsönözzön férfit! – Micsodaaaa?!

Már Magyarországon is elérhető a szolgáltatás, ami lehetőséget biztosít arra, hogy egy egyedülálló nő férfit kölcsönözzön. Elképzelni sem tudtam, mi kell ahhoz, hogy egy nő erre szánja magát, és óradíjat fizessen egy férfinak azért, hogy kísérője, társasága legyen egy program erejéig. Nos, miután elképzelni nem tudtam, úgy döntöttem, kipróbálom.
Először is szögezzük le, a Man4you férfikölcsönző nem társkereső, és a kikölcsönzött férfiak nem nyújtanak szexuális szolgáltatást. Elsősorban arra vállalkoznak, hogy kísérői, társai legyenek azoknak a hölgyeknek, akik olyan programra bérlik ki őket, ahová nem szeretnének egyedül érkezni.

– Könyvtárak foglalkoznak tárgyak kölcsönzésével (ha idehaza finoman szólva nem is jellemző), időnként együttműködnek élő könyvtár szervezésében – mely rendezvényen valamilyen szempontból speciális embert lehet kikölcsönözni, egyfajta érzékenyítésképpen. Ha elmozdulunk a szóban húsz éve már lesajnált állományközpontú gondolkodástól a szolgáltatásközpontú felé, akkor a használók céljai és megoldandó problémái felől tervezzük vissza szolgáltatásainkat. Innen nézve pedig már nem olyan agyament ötlet a férfikölcsönzés. Hogy egy könyvtárnak érdemes-e ilyennel foglalkozni, abban továbbra is bizonytalan vagyok. De a szolgáltatásközpontú szemléleten, illetve párhuzamokon elgondolkodni több mint aktuális és érdemes. (MG)

Hírforrás:
Dívány