Amikor 40 éve költöztették a Somogyi Könyvtárat…

Két dolgot egészen bizonyosan nem szeretnek a költöztetők: a zongorát és a könyveket. De mi van akkor, ha sok százezer könyvet kell egyik helyről a másikra szállítani úgy, hogy épségben és sorrendben oda is érjenek az új otthonukba. Mindez nem kis logisztikai feladat, a problémát tovább tetézi, hogy az új épület hatszor akkora, mint a régi, azaz semminek sem ugyanott lesz a helye, mint eddig. A Somogyi-könyvtár link negyven évvel ezelőtt, 1984 áprilisában egyetlen hónap alatt költözött át a Kultúrpalotából a Dóm téri üvegpalotába: hét és fél kilométeres könyvfolyamot kellett sértetlenül átszállítani a Roosevelt térről a Dóm térre: a kettő között alig néhány száz méter a távolság, a feladat mégis gigászi. Kalandos költözéstörténet következik.

1984. április 2-a a szegedi könyvtárosok D-napja: nyolcvannyolc évi társbérlet után a múzeum épületéből a Somogyi-könyvtár elkezdte átköltöztetni a város hatalmas, több százezer kötetes könyvtárát a Roosevelt térről a Dóm térre.

A gulyáskommunizmus szabadságának lenyomata lett a Dóm téri üvegpalota. Magának a Dóm téri épületnek sem mindennapi a története: 1971-ben írtak ki pályázatot a megvalósítására, de csak tizennégy évvel később költözhetett be a könyvtár és a levéltár. A nyolcvanas évek gazdasági válsága, meg a szocialista építőipar szinte “kötelező” határidő csúszásai vezettek oda, hogy végül csak 1984-ben avathatták fel az épületet.

Hírforrás:
Szeged.hu