Iskolai könyvtár lett egy repülőgép törzséből Angliában

Egy repülőgép törzséből iskolai könyvtár lett az angliai Bristolban. Az iskola könyvklubja virágzik, miután a repülőgép törzsét könyvtárrá alakították át. A Bristol mellett található St. Helen Általános Iskola hosszasan spórolt, hogy megvásárolhassa a géptörzset, amely 2023 januárjában érkezett meg és kisebb átalakítások után végül az intézmény kedvelt helyévé vált. A könyvtár egyben szabadtéri tanteremként is funkcionál. Richard Adams, az igazgatóhelyettes szerint a diákok igazi örömöt lelnek az olvasásban. A hivatalos megnyitóra az év elején, az olvasás világnapján került sor.

Az ötlet azután született meg, hogy az iskola versenyt hirdetett a gyerekeknek, hogy válasszanak új neveket a tantermeknek, és a tanulóknak az a csodálatos ötletük támadt, hogy repülőgépekről nevezzék el őket. A térség kötődése a repülőgépekhez már komoly múltra tekint vissza. A diákok egy iskolai kirándulás után jöttek elő azzal a nagyszerű ötlettel, hogy megmentenek egy repülőgépet, amely befejezte szolgálatát.

Mivel a gépet a közeli Filtonban építették, ez nagyon jól illeszkedett a helyi, repülőgépekkel kapcsolatos szemléletükhöz is. Eredetileg kissé rossz állapotban volt a gép teste, ezért a korábbi igazgató és a helyi közösség összefogott, hogy megvásárolják és felújítsák, majd átköltöztessék az iskolába. A törzset ezután egy daru segítségével az iskolaudvarra vitték.

Hírforrás:
Origo