Ketbarátoknak szervezett magbörzét szombat délelőttre az Illyés Gyula Könyvtár zöld munkacsoportja, ahol az érdeklődők a vetőmagok mellett tapasztalatokat is cserélhettek.
A kertbarátok fűszer- és gyógynövények, gabona, zöldségek, gyümölcsök, illetve virágok magjait csereberélték egymás között, sőt akadt, aki palántákkal érkezett – tudtuk meg Kovács Norberttől, a könyvtár munkatársától, aki egyben a könyvtári öko munkacsoport vezetője is.
A könyvtárosok világkongresszusán zöld könyvtár kategóriában második helyezéssel jutalmazott intézményben, mint megírtuk, már nem csupán könyveket lehet kikölcsönözni, hanem biodiverzitást támogató magkönyvtár szolgáltatás is működik német, cseh, amerikai példákra építve.
A magkönyvtár lényege, hogy magokat gyűjtenek és katalogizálnak, amelyekből lehet vinni, majd amikor az elültetett növény újra magokat hoz, akkor azokból vagy más növény magjaiból ad vissza a könyvtárnak a felhasználó. Elsősorban tájjellegű növények szaporítását szeretnék így elősegíteni, ha lehet, vegyszermentesen. Évente egyszer börzét is szerveznek ennek népszerűsítésére, amelyet ezúttal harmadik alkalommal hívtak életre.
TEOL