Tízszeresére nőtt az olvasók száma egy szombathelyi fiókkönyvtárban

Talán az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára hasonlít hozzá egy kicsit, szakmai terveiben hangsúlyos a zöld épület, a zöld működés és a zöld szemlélet – mondja Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója. A helyszín az intézmény Kámoni Fiókkönyvtára, amely 2021 májusában, egy zöldmezős beruházás által nyitotta meg kapuit.

A zöldmező ebben az esetben nem pusztán egy gazdasági fogalom, hanem a valóság. Habár talán még közelebb lenne az igazsághoz a zölderdős kifejezés, merthogy az épület a Kámoni Arborétum önkormányzati tulajdonú telekrészén épült, és a tervező (Bajkai Gábor, Nagy Éva korábbi könyvtárigazgató szakmai útmutatása alapján) maximálisan ki is használta ezt az adottságot.

A könyvtárnak jelenleg 432 beiratkozott olvasója van, ami önmagában is jól hangzik egy ilyen kis intézmény esetében, de hozzátesszük, hogy jogelődjébe, a néhány utcával odébb található Szófiai utcai fiókba annak bezárását megelőzően kb. negyvenen jártak. A tavalyi évben közel 15 ezer kötetet kölcsönöztek ki, de legalább ennyire fontos az is, hogy sokan beugranak, akár regisztráció nélkül, hogy megpihenjenek vagy olvasgassanak. Nemcsak a környékről, de a város távolabbi részeiből, sőt vidékről is járnak be az olvasók.

“Ha ez a könyvtár más környezetben lenne, nem lenne ennyire különleges, hiszen az épület energiatakarékossági szempontból nem zöld. De talán nem is technikai megoldásokban van a lényeg, a környezettudatos szemléletformálás e nélkül is működik. Ez a hely olyan megnyugvást ad, amire mindenki vágyik ebben a stresszes, rohanó világban. Amikor itt járt Szabó T. Anna író, költő gyerekfoglalkozást tartani, nem tudott betelni a könyvtár szépségével és egyedi atmoszférájával. És ezzel más is így van” – mondja Baráthné Molnár Mónika.

Amikor jó idő van, kitesznek a szabadba kerti bútorokat, nyugágyakat, függőágyakat. Vannak, akik ide menekülnek a lakótelepekről a forróság elől, és békésen olvasgathatnak a nagy fenyők árnyékában.

Hírforrás:
Nyugat