Takargatni akart traumáinkkal folyamatosan mérgezzük magunkat és környezetünket, vezetőként pedig a ránk bízottakat.
A normalitás mítosza (Magyar címe: Normális vagy) c. Máté Gábor-könyvben a szerző kifejti: az egyre szélesebb körben terjedő népbetegségeket (konkrét számok, arányok az anyagban részletezve…) pszichológiai traumák okozzák. Azokat pedig a társadalmi berendezkedés; a [neoliberális – szerk.] kapitalizmus. Ezért az egyén pszichés állapotának tartós javítása kétes esélyű.
Amit a társadalom normálisnak tart, az gyakran valójában patologikus és traumatizáló. Ennek ellenére normálisnak tartjuk, mert megszoktuk, és nem is tudunk mást elképzelni. Trauma görög szó jelentése: seb. Olyan sérülések, amelyek annyira megváltoztatják a pszichét és a testet, hogy az befolyásolják a jövőbeni cselekvőképességünket, döntéseinket. A trauma a múlt zsarnokságát jelenti. A traumatizált ember elzárja magát az élet fontos lelki élményeitől. Nem csak drámai, kiemelkedő eseményhez kötődik, de a “normális” hétköznapi gyakorlatok is lehetnek traumatikusak az egyénre nézve, például nem veszik őt figyelembe, vagy elveszíti a kapcsolatait.
Azok is traumatizáltak lehetnek, akik nem is gondolják magukról. A traumák legyakoribb oka a feltétel nélküli szülői elfogadás hiánya. Ilyen esetben kisgyerekként választanunk kell: vagy igazodunk elfoglalt szüleink igényeihez, vagy magunkra maradunk. Így a gyerekként elidegenedünk saját belső énünktől. És ez akkor is megmarad, amikor már nem függünk szüleinktől. A traumának nem az eseményt, hanem a megmaradó hatást tekintjük. Ezt a sebet – paradox módon – meg akarjuk tartani, mert nem akarjuk újra feltépni. Akkor is, ha ez tönkreteszi emberi kapcsolatainkat, és lehetetlenné teszi, hogy élvezzük az életet.
– Sokszor arra késztet bennünket, hogy folyamatosan indokoljuk létünket, ami pedig kisebbrendűségi komplexushoz és önértékelési hiányhoz vezet.
– De ennek ellenkezője is előfordul: a traumatizált egyén úgy védi meg magát, hogy sérülése köré másik, erős identitást épít, amely akár nárcisztikus is lehet. Az ilyen személyiséget ugyanis sikeresnek tartja a társadalom, így lényegében a menedzserek, politikusok, influenszerek stb. elvárt alaptulajdonsága. Ezek az emberek kerülnek nagy arányban vezetői pozícióba akkor is, ha sérült emberként rossz döntéseket hoznak, a közösségben rossz mintaként szolgálnak. (ref.: MG)
Pogi podcast