A társas szorongással küzdő introvertált kitalálja, hogy a problémáira talán az lesz a megoldás, ha egy éven át extrovertáltként viselkedik. Az emberkísérlet pokolinak ígérkezik, és sokszor az is, de nem minden tanulság nélkül való. Január 2-án van az introvertáltak világnapja.
Egy teljes éven át szembenézni a félelmeinkkel, sőt aktívan keresni a helyzeteket, amikor ezeket megélhetjük, embert próbáló feladat. Jessica Pan, a “Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni” című memoár szerzője épp erre vállalkozik, és a kalandjai könyvvé formálásával sok vidám és megkönnyebbült pillanatot okoz introvertált olvasóinak, akik feltehetően hálásak lesznek majd azért, hogy mindezt nem nekik kellett kipróbálniuk, hanem természetes közegükben, mondjuk, egy fotel nyugalmában olvashatnak róla. Extrovertált olvasói pedig kicsit talán belepillanthatnak azokba a lelki és mentális folyamatokba és gondolatokba, amelyek introvertált embertársaikat mozgatják.
Jessica Pan könyve legalább annyira a személyes fejlődés viccesen fájdalmas krónikája, mint önismereti utazás, amelynek során összeáll a kép, hogy mit miért tesz és érez az ember, hogy milyen korlátai vannak, és hogy ezek között szinte biztosan van olyan, amelyet a saját jól felfogott érdekében nyugodtan átléphet – míg másokat jobb, ha tiszteletben tart.
HVG