A német közkönyvtári rendszer, mint a múlt héten említettük link , alapvetően helyi és tartományi szinten épül fel. A tartományi központi könyvtárak és regionális hatókörű könyvtárak (25 intézmény)
– készítenek fejlesztési terveket a közkönyvtári szféra számára, támogatják az innovatív kísérleteket, illetve a könyvtári szabványok alkalmazását, s vezetik a statisztikát is;
– fogadják az adott tartományból, régióból a kötelespéldányokat, tartományi, regionális bibliográfiát készítenek;
– ellátják a felügyeletet a történeti jelentőségű nyilvános könyvtári gyűjtemények felett is.
Számos tartományi könyvtár kombinált módon, székhelyének városi könyvtáraként is működik.
1976 óta működik két német könyvtárosszervezet, illetve a német könyvtárellátó szervezésében, könyvtárosok országos együttműködésén alapulva, a könyvekről rövid recenziókat előállító szolgáltatás, amely mára már természetesen a papíralapú mellett digitális formában is létezik. A német könyvtárellátót (EKZ) 2005-ben privatizálták. Országos hatókörrel szerzi be a dokumentumokat, a könyvtári berendezéseket is az egyes intézmények számára, katalogizálási munkát, ismeretterjesztő tevékenységet is végez könyvtárosok irányában. A 2020-as adatok szerint 300 munkatársa van kb. 70 millió eurós éves költségvetéssel.
Különféle egyéb partnercégek működtetik az országos e-könyv kölcsönzési rendszert (központilag beszerezve a licenszeket a kiadóktól), az RFID alapú kölcsönzőrendszereket, illetve egységes MS Cloud alapú könyvtári felhőszolgáltatást. A könyvek előkatalogizálását elvégzi a könyvtárellátó, ám a közkönyvtárak sokféle integrált rendszert használnak, általában a jól ismert nemzetközi szereplők termékeit. Általánosságban elmondhatjuk tehát, hogy a helyben zajló könyvtári tevékenységeket hatékony központi szolgáltatások segítik regionális, tartományi illetve országos szinten egyaránt.
Németh Márton