Mikor éri el a nullát az aktív könyvtárhasználók száma? – Esetleg radikális stratégiaváltás?!

Ha a Könyvtári Intézet által kiadott legutóbbi statisztikai kimutatásokat nézegetjük (ld.: link ), a negyedik, “A regisztrált és az aktív használók számának alakulása” címűben azonosíthatjuk az utóbbi évek – a vírusidő miatt kissé kilengő – számok csökkenését. A KI magyarázata az ábrához: “A regisztrált (beiratkozott), illetve még inkább az aktív használók száma emelkedett 2021-hez képest. A javulást feltehetőleg itt is lassítják az energia-veszélyhelyzet miatt előállt, elsősorban a helybeni használatot és kölcsönzést akadályozó tényezők, így az intézmények által a megnövekedett rezsiköltségek miatt bevezetett intézkedések.”

Ha a Könyvtári Intézet begyűjtötte adatokat döntéselőkészítésre kívánjuk használni, és intervallumát kiterjesztjük a következő 10 évre, majd meghosszabbítjuk az eddigi adatokon nyugvó trendvonalat, akkor megállapíthatjuk, hogy a könyvtárhasználók száma 2032-ben fog 0 alá csökkenni. (Az ábra link némileg kedvezőtlenebb akkor, ha az utóbbi 50 év adatait vesszük.) Tehát, mindez akkor, ha a trend lineáris. Ami azonban nem tűnik reálisnak, mert feltehetően mindig maradnak a trendet nem követő emberek, azaz a csökkenés a valóságban minden bizonnyal csökkenő ütemben lesz csökkenő. Ahogyan sok más országban is többé-kevésbé hasonló folyamatokat látunk.

A diagram azonban jó arra, hogy mielőbb
1. azonosítsuk az elmúlt 20-30 év romlásba vivő döntéseit
2. az eddiginél sokkal figyelmesebben figyeljük meg a külső körülmények változásait
3. az eddigi stratégiai elképzeléseket tűzre vetve nyilvános folyamatban új, radikális intézkedéseket hozzunk a helyzet javulása érdekében. Nem a könyvtárak jelen – rossz irányba vivő – gyakorlatából, hanem a használók stratégiai igényeiből kiindulva, szükséges cselekvésünket onnan visszatervezve.

Nehezen lehetne cáfolni, hogy válság van. Természetesen eléggé el vagyunk késve, de talán még menthetjük, ami menthető. (összeáll.: MG)

Hírforrás:
Könyvtári Intézet ; KIT-összeállítás
Régebbi hírforrás(ok): ‘Fellendülőben a hazai könyvtárak forgalma’ – avagy: ismét a korábbi ütemben csökken link