Őszre megújul a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár. Korszerű homlokzati nyílászárókkal, modern padlózattal, valamint új bútorokkal is gazdagodik az intézmény. A munkaterületet a napokban adták át a közbeszerzésen nyertes beruházónak.
“Eredetileg egy új könyvtárépületet szerettünk volna építeni, azonban az elnyert összeg, amit a zsinagógával együttesen szerettünk volna megvalósítani, végül kevesebb lett, így az újról le kellett mondani. Közben az építőiparban látványosan emelkedtek az árak, így végül amellett döntöttünk, hogy a régi könyvtárépületet újítjuk fel. Az elnyert pályázati összeg erre sem volt elegendő, úgyhogy ki kellett egészíteni az önkormányzatnak több, mint 100 millió forinttal. Hat hónapja van a felújításra a kivitelezőnek, reményeink szerint szeptemberben már egy megújult könyvtára lesz Várpalotának” – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta, a település polgármestere.
A 272 millió forintból megvalósuló beruházás keretében többek között új padlózatot, álmennyezetet és bútorzatot kap a könyvtár, valamint a nyílászárók mellett a tető teljes cseréje, valamint hő- és vízszigetelése is megtörténik.
“Az esztétikai mellett a legfontosabb az energetikai megújulás, hiszen az elmúlt esztendő megtanított bennünket a fenntarthatóság, a költséghatékony működtetésére” – tette hozzá a polgármester, akitől megtudtuk, a megújult belső terek mellett modern külsőt is kap a könyvtár. Az épület kívülről a Táncsics utcai üzletsor hangulatát idézi majd. Egy helyi építész, Enyedi Imre a tervező.
Az átadást követően – várhatóan szeptember közepén – a kényelmes, klimatizált helyiségekben új szolgáltatásokkal is várja majd az olvasóközönséget a Krúdy Gyula Városi Könyvtár.
VEOL