Nincs sok új a nap alatt. 1831-től olvasható, ráadásul magyarul: “Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” Bár Kölcseyt ritkán nevezik menedzsment-teoretikusnak, Huszt-beli megállapítása napjainkbeli felméréssel is alátámasztott. Ha egy szöveg a múlt dicső tetteiről szól, akkor az nagy eséllyel alacsony versenyképességet vetít előre. Ha a mából kiindulva a jövő terveit taglalja, akkor azon túl, hogy jövőben gondolkodásáról tesz tanúságot, magasabb jövőbeni versenyképességi szintre ad reményt. Ezt azért jó tudni, mert ezek mentén könnyen azonosítható az önigazolásra törekvés.
Talán nem kell külön magyarázni: a saját teljesítményem sokkal inkább akkor tűnik valósnak, ha azt egy tőlem független fél mondja ki, lehetőleg adatokkal alátámasztva.
Ha egy szakmai előadásban gyakran hangzik el a “fontos”, “jelentős” kifejezés, vagy ezek szinonímái, akkor az nagy eséllyel arra utal, hogy a nyilatkozó akár tudat alatt úgy érzi: az általa elmondott tartalom nem önmagában nem kiemelkedő, ezért azt hozzáadott verbális eszközökkel kell kelendőbbnek láttatnia.
Ezek nyelvi tünetek, egy-egy elhangzásuk nem felétlenül bír tartalommal. Ám joggal erősödik fel gyanúnk, ha e tünetek X vagy Y előadónál rendszeres motívumként – vagy: bizonyos témák esetén – jelennek meg. (MG)
KIT-információ ; Vezetéstudomány