Kereken tíz évig vezette a Békés Megyei Könyvtárat, a könyvek mellett töltött 43 esztendő után április 1-jétől nyugdíjba vonul. Rakonczás Szilviával az évtizedes ismeretségünkből kifolyólag tegeződve beszélgettünk.
– Egy egész életben aktív ember könnyen elfogadja, hogy egyszer csak nyugdíjas lesz?
– Remélem. Évekkel ezelőtt már elterveztem, hogy 65 évesen megyek nyugdíjba, akkor végre ingyen utazhatok… Aztán majd lehet, hogy május 1-jén – amikor már egy hónapja nem dolgozom – rájövök, hogy ez mégsem olyan, mint ahogy elgondoltam.
– Azt tudom, hogy édesapád pedagógus volt.
– A szüleim mindketten tanyasi tanítók voltak. Nem voltam óvodás; és amíg ők tanítottak, én is beültem az iskolapadba.
– Akkor idő előtt megtanultál olvasni.
– Dehogy. Nem tudtam semmivel sem többet, mint a többiek.
– Ó… pedig annyira bíztam benne, hogy majd azt hallom: “Már egészen pici koromban imádtam a könyveket…”.
– Nem tudom? Néhány leporelló verseire, képeire máig emlékszem. De könyvekre inkább akkortól, amikor már tudtam olvasni.
Behir