A ChatGPT egyre növekvő népszerűsége és megdöbbentő ügyessége egyszerre izgalmas és ijesztő. A legkülönfélébb feladatokat oldja meg emberektől is ritkán látott profizmussal.
– A rövid kérdésekre adott válaszai helyettesíthetik a Google keresőfunkcióját, de ennél nagyobb ívű feladatokkal is könnyedén megbirkózik.
– Kapásból ír tudományos jellegű munkát,
– programkódokat,
– újságcikket, könyvet vagy álhírnek is beillő történeteket,
– kérésre néhány másodperc alatt hoz létre például shakespeare-i szonettet a pacalpörköltről, amit egy, szintén mesterséges intelligencia által a vershez készített,
– Picasso stílusát idéző olajfestmény megcsodálása közben lehet meghallgatni.
A sokrétű és tömeges felhasználás már most nagy vitákat robbant ki, miközben a program készítői a háttérben már dolgoznak az újabb verzión.
Megjelenése után tíz nappal a felhasználók száma már bőven meghaladta az egymilliót.
A HVG által megkérdezett tanárok azon a véleményen voltak, hogy a csalást szűrni képes programok hiányában nehezen ellenőrizhető a számonkérés tisztasága.
Az OpenAI-nak ráadásul más, korszakalkotó programjai is vannak:
– a DALL-E 2 mesterséges intelligencia alapján generál képeket,
– az API pedig programkódokat képes írni és javítani.
HVG (5. sz.) előfizetéssel