A 110 kárpátaljai magyar könyvtárból csak egyben van számítógép, amely internetes kapcsolódási lehetőség. A feltöltés beindult az Illyés Közalapítványnak köszönhetően, de még mindig nagyon sok olyan iskola van, ahol a gyerekek nem láttak számítógépet — közölte Dupka György, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke. Ilyen szinten indítottuk el egy olyan program kidolgozását, amely javítaná az informatikai rendszerünket. A HTMA és az IHM segítségünkre sietett, elfogadták a program tervünket a magyar intézményekben, polgármesteri hivataloknál, magyar civil szervezeteknél. Olyan infopontok felállítását indítjuk be, amely alapját képezné egy internetes gerinchálózat bekapcsolásához. Ennek a központja Beregszász lenne, ahol kétfelé nyílna az információs fő gerinchálózat, a Felső-Tiszáig tartó Rahóig, illetve Ungvárig, és erre fölfűzhetnénk a magyarlakta térség intézményrendszerét. Ennek a projektnek a végrehajtása megkezdődött. Viszont vannak olyan települések, ahol a telefonhálózat mindezt abszolút nem teszi lehetővé, illetve lerobbant települések is vannak, ahol az intézményeknél is időhöz kötődik az áramszolgáltatás. Hiába van számítógép, ha villany nincsen, kikapcsolják. – F: szept. 17.
Egy könyvtárban van csak számítógép Kárpátalján
Régebbi hírforrás(ok): link