Az ütemhangsúly marad! – átköltött verseket díjaztak a Kájoni-könyvtárban

2022. július 11-én hirdettek eredményt és jutalmazták a Hargita Megye Tanácsa és a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett versátköltő verseny legjobbjait. Öt különböző vers közül választhattak a versenyre benevező fiatalok és felnőttek: Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Kányádi Sándor és Lackfi János művei közül. A versek egyikét kellett átkölteni úgy, hogy a szöveg ritmusa és eredeti szerkezete ne változzon.

A verseny díjait a könyvtár előadótermében adták át ünnepélyes keretek között. A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálta el: Bodó Beáta, a Kájoni János Szakközépiskola magyarszakos tanárnője, Kelemen Katalin, a megyei könyvtár munkatársa, valamint Kész Orsolya a Csíki Játékszín részéről. A zsűri által kiválasztott, legjobbnak ítélt versátírás díja egy e-könyv-olvasó volt.
– A vers a legszentebb játék. Játszik az, aki verset ad elő, játszik az, aki verset ír át, játszik az, aki olvassa a verseket (…). A játék amellett, hogy szórakozás, formálja jellemünket, erkölcsileg erősebbé tesz, és éppen ezért a gyerekeket meg a felnőtteket is arra biztatom, merjenek játszani” – fogalmazott a díjátadón Bodó Beáta.
A 17 beérkezett pályamunka közül ötöt díjaztak. A megyei könyvtár Facebook-oldalán névtelen közönségszavazást indítottak, amely július 10-én éjfélkor ért véget. A közönség díját “A csajszi, ha tini” című Lackfi-átírásával Bakcsi Réka nyerte el, aki ugyancsak egy e-könyv-olvasót vihetett haza. Különdíjban részesült a legfiatalabb versátköltő, a 9 éves Török Kamilla Hanna. “Foltokban lengedez a fény” című Kányádi-átköltésével Pálffy Katinka nyerte az első díjat. Az esemény a Role együttes fellépésével zárult, előadásukban megzenésített versek hangzottak el. Sajtóvisszhang: link ; link (via ReMeK-e-Hírlevél)