Új épületben, új helyszínen alakították ki a községi könyvtárat Kesznyétenben

Kesznyétenben a helyi igényeket figyelembe véve gyarapították az állományt, szervezték a kulturális életet. A könyvtár mostantól a közösségi házban, két helyiségben, gyereksarokkal, számítógépekkel áll a község lakóinak rendelkezésére.

Az új községi könyvtár átadási ünnepségén Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere kiemelte: a legutóbbi 20 évben 5 helyszínen működött a könyvtár, mely most méltó helyre került. A település vezetője köszönetet mondott a szakmai, módszertani és nem utolsósorban anyagi segítségért a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtárnak, hiszen munkatársai közreműködésével 2 106 295 forintból újult meg a bútorzat, valamint a technikai eszközök. A könyvtár mindenkire számít, hiszen az alapszolgáltatások mellett a helyi nyugdíjasoknak, színjátszó körnek is helyet biztosítanak, és itt rendezik a KönyvtárMozi foglalkozásait is. Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója hangsúlyozta: fontos, hogy a kistelepüléseken legyen egy olyan könyvtáros, aki szervezi a helyi kulturális életet, mozgatórugója a szolgáltatóhelynek.

Hírforrás:
BOON