Hadházy Lajos parlamenti képviselő Facebook-posztjában jelezte, hogy a parlamenti naplónak vonatkozó oldaláról link eltűnt az a bejegyzés, amely a parlament 1990. évi trianoni megemlékezéséről tudósít:
– Erről pár éve több híroldal is megemlékezett és a naplót be is linkelték, mert akkor valóban ott is volt a dokumentum. (Pl. itt:
link ) Na, de valószínűleg tényleg szégyelli Kövér az akkori tetteiket mert eltüntették a napló ezen részét. Nem elérhető. Nincs. Az internet azonban nem mindent felejt, a kollégáim utánajárása szerint a napló 2020 októberében még elérhető volt, aztán köd előttem, köd utánam, eltűnt… (…)
A törölt napló részlet tehát így rögzítette 1990. június 4-én történteket a Parlamentben: “Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen.” Így rögzíti az az MDF-es Szabad Györgynek, az Országgyűlés első elnökének 1990. június 4-i felszólalása utáni pillanatot, amikor a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselői kivonultak a Parlamentből a Trianon 70. évfordulóján tartott 1 perces felállás alatt.
SZERK. (Fb.): Időközben kiderült, hogy némi bűvészkedéssel elő lehet varázsolni a 32 évvel ezelőtti napló szövegét (köszönet a szemfüles olvasóknak). A korábbi, általam is linkelt hivatkozás azonban továbbra sem él.
Hadházy Ákos, Facebook