Hírminőség – Eljárást kezdeményeznek az MTI-ben érvényesülő kormányzati befolyás miatt

Törvényellenesnek tartják a közszolgálati kuratórium tagjai, hogy a kormány konkrét utasításai szerint működik a nemzeti hírügynökség.
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának három ellenzéki tagja, Debreczeni József, Kránitz László és Silhavy Máté szerint ki kell vizsgáltatni az MTI-nél kialakult helyzetet, és azt is szeretnék, ha a Médiatanács is eljárást indítana az ügyben.
A Kuratórium tagjai a Direkt36 pénteken megjelent cikke link miatt kezdeményeznék a vizsgálatot. Ebből az derül ki, hogy Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke, valamint a Rogán Antalhoz tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ közvetlenül beavatkozik a hírügynökség munkájába, és olyan kész anyagokat küldenek el az MTI-nek, amelyeket aztán a hírügynökség szó szerint leközöl. Ezzel az MTI megsértette a Médiatörvényt, amely előírja a közmédia függetlenségét.

Hírforrás:
Szabad Európa