Sikerült új kulturális elitet és kánont teremtenie az Orbán-rezsimnek? Valóban baloldali lenne a legtöbb vezetőművész Magyarországon? Fontosabb-e, hogy melyik író híresebb és elismertebb, mint a kulturális termelők osztályhelyzete? Dilemmák egy elitkutatás kapcsán. (Kristóf Luca: Kultúrcsaták: Kulturális elit és politika a mai Magyarországon, Gondolat, 2021.)
Kristóf Luca a kulturális elitet egyszerre határozza meg a betöltött intézményes pozíciók (pozicionális definíció) és mások általi elismertség alapján (reputációs definíció).
De miért van válságban az orbáni kultúra? A kötet szerint azért, mert jóformán hiába az intézményi térhódítás, az MMA tagjaiból és díjazottjaiból álló új elitalakulat, sem új magasművészeti eredmények, sem új, alternatív kánon nem köthető a korszakhoz (a Nemzeti Könyvtár kísérletének ellenére). Az MMA tagsága persze nem érdemtelenekből áll, hanem inkább olyanokból, akik vállalták, hogy belépnek – az Akadémia lehetőségei viszont valószínűleg szűkülnének egy másik kormány alatt. A Kultúrcsaták színházi szférával kapcsolatban levont következtetése kiterjeszthetőnek tűnik a teljes kulturális elitre: az inga oda-vissza leng a különböző politikai irányokat képviselő kormányzatok alatt (a pozicionális elit és a források elosztása tekintetében), de sem a reputációs elit, sem a mező alapvető struktúrái és mechanizmusai nem változnak és nem is megváltoztathatóak ilyen könnyedén. Arany Jánossal szólva: továbbra is járnak egymáshoz a méltóságok, kötik egymásra a méltóságot.
A kötetből azt megtudjuk Bourdieu nyomán, hogy a magaskultúrában nem számít legitimnek a gazdasági vagy hatalmi pozícióért folytatott harc (azt fogadják el, aki sikeresen mutatkozik érdek nélkülinek)
Új Egyenlőség