Hódmezővásárhely, Szeged, Székesfehérvár, Tatabánya, Kecskemét.
– Nyolc menüpontból áll az alkalmazás. Vannak benne olyanok, amelyek könyvtárban használatosak, mint a katalógus, a könyvajánló vagy a programajánló, de van benne például játékok menüpont is, ami nem biztos hogy elsőként az emberek eszébe jut egy könyvtárról, illetve van egy virtuális séta menüpontunk is, ami teljesen egyedülálló – magyarázta Csapó Noémi.
Több fontos, a felhasználókat segítő innovációt is bevezetett a közelmúltban a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár. Ezek egyike az android operációs rendszerű okos eszközökre, telefonokra és tabletekre kifejlesztett mobil applikáció, amelyet a könyvtár munkatársai közös munkával hoztak létre. Kecskeméten kívül országosan még másik négy könyvtárban érhető el ilyen szolgáltatás, amely több területen is megkönnyíti a könyvtárhasználók dolgát. Az applikációt Csapó Noémi informatikus könyvtáros, a szolgáltatás egyik fejlesztője mutatta be.
Az applikációt hat helyi szakember fejlesztette ki egy tavaly év végén kezdődött, csoportmunkára építő folyamat során, és ez év őszétől érhető el az Android operációs rendszerű okos eszközzel rendelkező felhasználók számára. Az applikációt gyakran frissítik, folyamatosan felkerülnek a felületre az újonnan rögzített online előadások is.
Hírös.hu