Tudós nők életpályáját mutatja be az a kiállítás, amely a Somogyi-könyvtárban látható december elsejéig. Többek között megismerkedhetnek a látogatók az első női orvos, Hugonnai Vilma élettörténetével, akinek még férje hozzájárulását kellett kérni, hogy egyetemre mehessen.
Nők a tudomány szolgálatában – Jelentős női életpályák a középpontban címmel nyílt kamarakiállítás a Somogyi-könyvtár harmadik emeletén. A könyvtár tárlat keretében foglalkozik a nők tudománytörténetben betöltött szerepével.
A nők helyzete a tudománytörténetben sosem volt egyszerű: hosszú ideig a képzésük szükségességét kérdőjelezték meg, főként az adott kor előítéletének köszönhetően. Mindezt legyőzve, óriási eredmény, ha mégis orvosi, vagy bármilyen tudományos kutatói pályára tudtak lépni. A Somogyi-könyvtár régikönyves állományán alapuló kamara-kiállítás néhány olyan tudós hölgy pályáját mutatja be, akiknek sikerült maradandót alkotni – sőt, felfedezésük nélkül nem jutott volna tovább az emberiség.
Szeged.hu