Magyar tartalom a betiltott könyvek hetén – Az idei rendezvény a Rutgers Egyetemen (USA)

A betiltott könyvek hete alkalmából az amerikai könyvtárak különös figyelmet szentelnek az intellektuális szabadságot korlátozó cenzúrának szeptember utolsó hetében. A New Jersey állambeli Rutgers egyetem sem kivétel. A hallgatók, oktatók és könyvtárosok által közösen szervezett fő esemény látszólag mindössze egy másfél órás program, ahol a résztvevők 2-3 perces részleteket olvasnak fel betiltott művekből, háttérinformációval szolgálnak a betiltás okáról, időpontjáról és helyszínéről, illetve 5-8 perces villámelőadásokban járnak körül egy idevágó témát.

A szervezés, felkészülés és az esemény utóélete miatt a hatás azonban sokkal jelentősebb. A kutatási segédanyagok link , blog posztok link , virtuális kiállítások és könyvborító képgalériák link állnak a hallgatóság rendelkezésére, az esemény előtt és után is. Év közben lehet gyűjteni az ide illő programokat, mint például a Betiltott könyvekkel lefekvő Big Ben kiállítás. link link
Sajnálatos módon mindig szolgálhatunk kuriózummal magyar nézőpontból is. Tavaly a szamizdatról szóló előadás jelentett újdonságot amerikai hallgatóinknak link link , a választásom Konrád György angolul is olvasható művére esett. Az idén a Meseország mindenkié kötet kínálkozott témaként, a könyvet az elmúlt évben történtek miatt ismertettem link . A Házasodik a királyfi története kiváló választásnak bizonyult, a közismert angol változat miatt a résztvevők megbűvölve és értő fülekkel hallgatták a magyar verset.
A program egyik aktív résztvevője a könyvtáros és könyvtár szakon oktató kollégánk, Nancy Kranich, aki az ALA elnökeként a “Könyvtár: a demokrácia sarkköve” mottót választotta 2000-ben. A húsz évvel ezelőtti kezdeményezés révén, eredeti célkitűzésének megfelelően, ma az amerikai “könyvtár véd a tudatlanság önkényuralma ellen” link . (Hajnal Ward Judit, Rutgers Egyetem, USA)

A vonatkozó képgalériát ld.: link
1. Betiltott könyvek, virtuális kiállítás részlete (Rutgers Egyetem)
2. Piramis: csendes betiltás, panaszolt betiltás, független fél által megállapított betiltás
3. A betiltások leggyakoribb okai címkefelhő: leginkább színes szexuális tartalmak
4. Betiltott könyvek hete plakát: “A cenzúra elválaszt bennünket”
5. Betiltott könyvek hete: A cenzúra: zsákutca. Találd meg az olvasás szabadságát.
6. Betiltott könyvek, virtuális kiállítás részlete (Rutgers Egyetem)
7. Virtuális felolvasás és beszélgetés az olvasás szabadságáról – plakát
8. Szamizdat könyvek – múlt évi plakát Hajnal Ward Judit előadásáról (Rutgers Egyetem)