Csaknem 4 millió, akár szerzői jogi védelem alatt álló dokumentumról kérhetnek információt és rendelhetnek digitális másolatot a felhasználók az Országos Széchényi Könyvtár ELDORADO-programjában, amelynek megvalósítása csütörtökön indul – írtuk 2012-ben link .
A KIT később is beszámolt hol a projekt által kapott többletjuttatásról link , hol az ELDORADO-reklámfilmről link .
A múlt héten azonban leállt az ELDORADO projekt link szervere, így leállt az összes szolgáltatása is. A mintegy 250 milliós projekt célja az volt, hogy a különböző szerzői jogi státuszú dokumentumok digitális másolatait “mindent egy helyen” / “one-stop-shop”-szerűen, a felhasználói igények szerint (“on demand”) szolgáltassa. Azaz: a szolgáltatás fókuszában a felhasználó számára nehezen beszerezhető, kereskedelmi forgalomban nem kapható (out-of-commerce) kiadványok álltak.
A digitális másolatküldés megrendelői magánszemélyek és üzleti ügyfelek egyaránt lehettek volna.
A szolgáltatási spektrum – a felhasználói jogosultságtól, a jogosultaktól kapott engedélyektől, illetve a felhasználások jogszabályban rögzített lehetőségeitől függően – a (katalógusban történő vagy teljes szöveges) kereséstől az online olvasáson és a tervezett e-kölcsönzésen át az értéknövelt szolgáltatásokig terjedt. Koncepciója szerint az e-kölcsönzés feltételeit az arra jogosultak állíthatták volna be a licencek hatékony menedzselését elősegítő felületen. A rendszer egyik legfőbb erénye lehetett volna, hogy infrastruktúrát szolgáltat a partnerkönyvtárak számára azáltal, hogy támogatja, illetve egységesíti a digitális másolatküldés folyamatait, beleértve a jogtisztázást. Nem valósult meg az OTP-vel együttműködve tervezett online fizetés sem.
Ahhoz, hogy a jogtisztázás oly mértékű automatizmussal működjön, hogy azt a rendszer a humán beavatkozás minimalizálásával leképezni tudja, a jogi adatok ELDORADO-kompatibilis, a rendszerrel együttműködni képes (interoperábilis), valamint – nem utolsósorban – naprakész tartalmú nyilvántartásaira lett volna szükség. Ezek kialakításának ösztönzésében a partnerek a szellemi tulajdonkezelésért felelős szervezetek, illetékes közigazgatási szervek lettek volna.
A hazai digitalizálási projektek egy rendszerbe foglalásával az ELDORADO olyan országos hatókörű szolgáltatássá válhatott volna, amely nagyban hozzájárul a könyvtári rendszer erőforrásainak hatékony felhasználásához, valamint a nemzeti kulturális örökség fennmaradásához. Mindezt egy, az olvasói igények kiszolgálására optimalizált, korszerű szolgáltatási modell járulékaként, partnerekkel szoros együttműködésben megvalósítva.
A felhasználói igény továbbra is fennáll; s a felvázolt együttműködési infrastruktúrára is szükség lenne.
Országos Széchényi Könyvtár ; KIT-összeállítás