Könyvtárosból keramikus; életváltás felnőtt fejjel

Gabi már gyerekkorában tudta, hogy agyaggal akar foglalkozni, 14 évesen a szegedi művészeti szakközépiskolába jelentkezett, ott azonban hétszeres volt a túljelentkezés és nem vették fel. “Nem is tudom, mit gondoltam.” A tanárai azt mondták, hogy a szakmunkásképzéshez túl jó tanuló, ne menjen kerámiafestőnek vagy porcelánformázónak, a szaniteráru-gyártás pedig nem neki való, menjen csak gimnáziumba. Fiatal volt, nem ellenkezett, gimibe ment, a művészeti tagozattal nem is próbálkozott újra. Mivel olvasni is szeretett és érdekelte az irodalom, végül a könyvtárszakot választotta, és könyvtárosként is végzett és dolgozott később.
“Amikor nem vettek fel a művészeti képzésre, azt gondoltam, hogy rendben, akkor erre én nem vagyok alkalmas. Jó volt a könyvtár is, szerettem könyvtárosként dolgozni, de éreztem, hogy valami azért hiányzik az életemből, csak nem tudtam megfogalmazni, hogy mi.”
Kis Gabi ma már a művészetének él, definíciója nincs önmagára, pedig tanítja is a mesterséget. Ami nekem mesevilág, neki az a valóság – írja a WMN.

Hírforrás:
WMN