A fő szabály szerint, ha egy cégnél van olyan folyamat, amit rendszeresen ismételni kell, és ezt a feladatot ember látja el, akkor azt valószínűleg érdemes automatizálni. A monoton, ismétlődő feladatok megterhelik a hús-vér dolgozókat. Ha ezeket gép végzi el helyettük, akkor idejük és energiájuk szabadul fel más feladatokra. Ráadásul a monotonitás, az új ingerek, a kihívások hiánya pszichológiailag is megterhelő: elégedettebb az a munkavállaló, akinek nem kell ilyen feladatokat végeznie. Márpedig munkaerőhiányos környezetben a cégek számára egyre fontosabb a dolgozók bevonzása és megtartása, ennek útja pedig az elégedettségük növelése. Már a részleges automatizációval is nő a folyamatok hatékonysága, az apró emberi hibák, tévesztések esélye pedig csökken.
Az automatizálás további előnye, hogy skálázhatóvá teszi a folyamatokat. Ha egy feladatot szoftver végez el, ugyanazt jó eséllyel többszörös terheléssel is el tudja majd látni, ha a vállalat bővül, több lesz a megrendelés. Persze a gépeknek, szoftvereknek is vannak korlátaik, de ezek általában jóval távolibbak, mint az emberi teljesítőképesség határai, ráadásul könnyebben és többnyire olcsóbban bővíthetők. Azaz a vállalkozás jobban működik, és pénzt spórol meg a “gépi dolgozókkal.”
HVG (21. sz.) előfizetéssel