A karunk és a fülünk után a technológiai nagyvállalatok most a szemünkre koncentrálnak: kirajzolódott, hogy legtöbbjük a kiterjesztett valóságra (augmented reality, AR) alapuló szemüvegekben látja a jövőt. Ezek nem keverendők össze a külvilágot kizáró, teljesen virtuális képet mutató virtuálisvalóság-szemüvegekkel. A lényeg éppen a különbségben van: az AR-szemüvegek lencséjén át jól látható a külvilág, az eszköz annak objektumaira – például az éppen nézett alkatrészre, vagy navigáció közben a környékbeli utcákra – vetít rá hasznos információkat, illetve jelenít meg a fizikailag létezők mellett, alatt, fölött virtuális elemeket.
Azt már tudni lehet, hogy a mindennapi felhasználásra szánt okosszemüvegek ára jellemzően 1500 és 3000 dollár között lehet. (A gyártókat ez hosszabb távon még az okostelefonokénál is nagyobb profitrátával kecsegteti.) Azt viszont nemhogy a valószínűsíthető felhasználók, hanem talán még maguk a tervezők is csak találgatják, hogy az ipari környezeten kívül, a mindennapokban kinek miért éri majd meg fél-egymillió forintot adni egy szemüvegért. Az valószínű, hogy a viselők minden olyan információt megkapnak majd a szemük elé vetítve – például bejövő chatüzenetet, a hívó fél nevét -, melyekért most még elő kell venniük a telefonjukat vagy rá kell nézniük az okosórájukra. Kényelmes, az tény, de több ezer dollárt aligha sokaknak ér meg ez a kényelem.
Egy fokkal ígéretesebbek azok a megoldások, melyek ugyan telefonnal is elérhetők, ám szemüvegben sokkal látványosabbak. Ilyen a már említett navigáció, melynek során már valóban lehetetlen eltéveszteni az útvonalat, a szemüveg ugyanis valós időben belevetíti a térképet a látómezőbe. Szintén hasznos lehet, ha városnézés közben egy-egy nevezetesség mellett azonnal felvillan néhány információ. Ám a jelenleg közismert ötletek közül egyik sem tűnik olyannak, ami igazi áttörést hozhat.
HVG (14. sz.) előfizetéssel