Mire jó a gyakorlatban a védettségi igazolvány? – Tájékoztatási esettanulmány

Spoiler: egyelőre beteheted a fiókba.
De amikor végre a zene átváltott egy bariton hangra, a következő három és fél perc mindenért kárpótolt. Az ügyintéző, druszám, János ugyanis nagyon barátságos, segítőkész és szakszerű válaszokat adott idióta ? nem árulom el, hogy direkt annak szánt vagy spontán annak sikerült – kérdéseimre. A tájékoztatása főbb állításait kivonatolom:
– Igaz, hogy az értesítésben benne van, hogy a kormányzati koronavírus-honlapon van tájékoztatás a jogosultságokról, de valójában nincs.
– Azért nincs, mert “ebben még nem született döntés”, nem “tudunk tájékoztatást adni, mert nincs meghatározva, hogy mire jogosít fel”.
– A pénteki miniszterelnöki bejelentés is foglalkozott már azzal, hogy amikor elkezdődik a lépcsőzetes nyitás, akkor fognak majd a védettségi igazolványokhoz jogosultságokat rendelni.
– Azt még senki nem tudja megmondani, hogy ezek milyen jogosultságok lesznek, a kártyatulajdonosokat mire fogják feljogosítani.
– Azt sem tudni még, hogy a fertőzésen átesettek határidős, “védettségi” igazolványa és az oltottak határidő nélküli, ?oltási? igazolványa, azok megítélése között lesz-e különbség.
– A kérdésemre, hogy mivel nekem olyan védettségi igazolványom van, ami áprilisban lejár ? hiszen októberben jöttem ki a kórházból -, szóval hogy akkor én a saját kártyámat akár ki is dobhatom-e, azt mondta, hogy “azt semmiképpen” nem javasolja. Mert például lehet, hogy egy következő, új védettségi igazolvány kiállításához majd kelleni fog ez a kártya, de az is lehet, hogy “már az érvényességi idején belül” lesznek olyan intézkedések, amelyeknek köszönhetően használhatom már valamire (mondjuk, az én határidőm inkább április eleji, mint végi, de ő ezt nyilván nem tudhatta).
Végül abban maradtunk, tegyem el az asztalfiókba, hátha jó lesz ez még valamire, még ha közelinek tűnik is a lejárati ideje. [A cikket törölték a Telex oldaláról, ezért alant a Daeo oldaláról közöljük a linket. – MG]

Hírforrás:
Daeo