Jók a pörgős és ritmusos rock, dance, hiphop vagy R&B számok az edzés- vagy versenyhangulat megteremtéséhez, de a sportolóknak érdemes lenne olykor klasszikus zenét is hallgatniuk fizikai erőkifejtés közben. Erre jutottak londoni kutatók, akik agyi képalkotó eljárásokkal figyeltek sportolókat. Vizsgálataik szerint a fájdalomról a figyelmet elterelő, a ritmust fenntartó, a kitartást fokozó, az idő múlásában is segítő számok közé nem csak a változatosság miatt érdemes a sokak számára első hallásra nem elég egyenletes ütemű vagy nehezebben dúdolható klasszikus muzsikát is betenni. Hanem azért, mert ezek más műfajoknál jobban ragadják meg a fantáziát, és kedvezően befolyásolják a hangulatot. Azt már magyar pszichológusok (Rendi Mária és társai) is kimutatták a kétezres évtizedben, hogy például Beethoven VII. szimfóniájának hallgatása több százalékkal javítja evezősök teljesítményét. A londoni kutatók most azt állítják, hogy a klasszikusok különösen a ráhangolódásban, a bemelegítésben és a levezetésben hasznosak, de nagy intenzitású edzésekhez is lehet megfelelő darabokat találni. A lényeg, hogy tudatosan kell válogatni, minden esetben figyelembe véve az elvégzendő mozgás energiaigényét. Példaként össze is állítottak egy számlistát. Mentális felkészüléshez Ravel Boleróját ajánlják, bemelegítéshez Florence Price e-moll szimfóniájának részletét, az intenzív szakaszokhoz Mozart 40., g-moll szimfóniájának utolsó tételét, illetve Bizet Carmenjének nyitányát, míg a levezetés és nyújtás mellé szerintük Vivaldi A négy évszakjából a Tavasz dukál.
HVG (4. sz.) / térítéses tartalom