A Nyugat újságírója könyvtári kutakodás közben bukkant anno az erről szóló dokumentumokra.
Rogán Vas megyei származású, a Szentgotthárd közelében fekvő Szakonyfaluban nőtt fel, és a szentgotthárdi Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett 1990-ben. Bő 13 évvel ezelőtt a szentgotthárdi könyvtár link helytörténeti gyűjteményében bukkantunk rá az egykori Szentgotthárd című városi újság egyik érdekes cikkére.
A 2. évfolyam 3. számában jelent meg a “Diákmozgalom a gimiben” című írás, ami a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium diákmozgalmi helyzetét értékeli. Később megfogalmazza, hogy miközben a KISZ válságba került, az iskolai KISZ szervezet jelentősége nem csökkent. Beszámol az 1988. novemberi Országos KISZ Értekezleten (OKÉ) történtekről, ahol szigorították a belépés feltételeit.
Üdvözli, hogy az OKÉ nagyobb szabadságot ad a helyi alapszervezeteknek, és bemutatja az Iskolai KISZ Bizottság programját. Ez utóbbi alapvetően a középiskolás fiatalok igényeire épül a diákszínpadtól az iskolarádióig, de megemlíti a Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedőt, az érdekképviselet eredményessége érdekében a tantestülettel és a gimnázium (MSZMP) pártalapszervezetével való együttműködést. A cikket Rogán Antal, az Iskolai KISZ titkár írta alá.
Nyugat