American Libraries cikk az idén új és felújított könyvtárakról. Csak a képeket nézegetni is érdekes – tett ki Balázs László egy posztot a Könyvtárosok csoportba link egy látványos könyvtárépület-képpel. A linkre kattintva könyvtárakat mutató képgaléria nyílt meg. A poszt október 19-ig 1100 csoporttagnak jelent meg, egy megosztást és 15 lájkot hozott.
Az innen elérhető képgalériából 2 kimásolt kép egy KIT-hírre link linkelő új posztba is bekerült okt. 19-én. 10 órán belül 2300 megtekintést, 84 lájkot, 13 hozzászólást és 9 megosztást hozott.
Méltányosnak tűnik a nagyobb egyéni ráfordítás, nagyobb közösségi haszon összefüggése. Igaz persze, hogy
– nem lehetett volna minden, a forrásban közölt képre ennyi tetszést begyűjteni
– a forrás közzétevőjének nem volt feltétlenül több kapacitása
– bár nem ismert a Facebook algoritmusa sem, de felettébb esélyes, hogy belejátszik a kattintások arányának alakításába.
Mégis megfontolandó:
– egy még 6000 fős szakmában megéri növelni azon emberek számát/dedikált munkaidőt, akik/amely aprópénzre tudja váltani a szakmán belül hasznos, inspiráló információt
– a szakmai tájékoztatásban is nagyobb hangsúlyt érdemes helyezni a befogadók számára minél kevesebb további ráfordítást igénylő szolgáltatási formákra (magyarán: “ebben a könyvben találod az információt” helyett az “ez a pontos válasz a kérdésedre” lehetőségét kiszélesíteni.
S hogy ne lenne idő ilyen munkára?! A több mint 2 évtizede tartó automatizáció ennek a lehetőségét is megteremtette. Járulékos haszon: az értéknövelt szolgáltatás nagyobb használói elégedettséget és lobbierőt vált ki. Annak, aki ért a folyamat menedzseléséhez. (MG)
KIT-információ