Közösségi gyűlés – a könyvtárosi közösségben is működhetne…

(Most Budapest próbálka ki) – A közösségi gyűlések célja, hogy a résztvevők alaposabban megvitassanak egy-egy témát, majd javaslatot tegyenek a döntéshozók felé. Annak érdekében, hogy a gyűlésen megjelentek statisztikailag reprezentatív mintát képezzenek, az állampolgári csoport meghívásánál és a résztvevők végső kiválasztásánál figyelembe veszik az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet is.
Az állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum csak Magyarországon számít újkeletű dolognak, már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor.
A csoport két hétvégén keresztül hallgat szakértői előadásokat, melyeket részletesen megvitat, majd javaslatokat dolgoz ki egy adott cél eléréséhez. Jelen esetben ahhoz, hogy Budapest hatékonyan tudjon reagálni a klímaváltozásra. A klímastratégiáért felelős munkacsoport a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat figyelembe veszi Budapest klímastratégiájának megalkotásakor – adta hírül a Fővárosi Önkormányzat.
Budapest vezetése elkötelezett a széleskörű állampolgári részvétellel megalapozott döntéshozatal mellett, ezért minden olyan döntést, amely hosszútávon meghatározza a város fejlődését, lakóinak életminőségét és biztonságát, polgárainak megkérdezésével, bevonásával kíván meghozni – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
Véletlenszerűen kiválasztott polgárok gyűlnek össze, akik részrehajlás nélkül, csak a közjót szem előtt tartva foglalnak állást egy fontos közös ügyünkben, a klímaváltozásban. A közgyűlés véleménye összetételénél fogva jobban leképezi a város lakóinak véleményét, és ezért az itt születő nyilatkozatok annál nagyobb súllyal esnek a latba a fővárosi klímapolitika alakításában – tette hozzá Bart István klímaszakértő, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója.

Hírforrás:
Napi