Erről már többször volt szó, áprilisban újult meg a honlap – webarchivum.oszk.hu
Két éve, a KDS mentén állt fel egy jogi bizottság a szükséges jogszabályok létrehozására. 2018. nyarán hívtak minket is többször ezügyben először az EMMI-be. Mi többször javasoltuk, hogy a webarchiválást az akkor még készülő új kötelespéldány rendeletbe kellene integrálni, de elvetették. Végül ősszel az lett a döntés, erről külön törvény kell. Utána az, nem lesz külön törvény, hanem a kult. tv. módosításába kerül bele és részletesen egy kormányrendelet szabályozza. Ezek szövegét ki is dolgoztuk még Kenyéri Katival, de tavaly tavasszal leállt az ügy. Tavaly ősszel elindult, Sörény Edina segítségével, a kult. tv. módosítás szövegváltozatát véglegesítettük, elkezdődött egy minisztériumi egyeztetés. Decemberben Edina ment, a kult. tv. módosítása dec. közepén megvalósult, viharos tartalommal, de a webarchiválás kimaradt. Közben aug. elsején elfogadták az új kötelest.
Most tavasszal vették nemrég újra elő a webarchiválási szöveget és nemrég tudtuk meg, beillesztették abba a csomagba, ami a KJT-t módosítja, a közalkalmazotti státusunkról, de annak a végén sok Kult. tv. változtatás is van és abba tették bele végül ezt a webarchiválási passzust.
Ez röviden arról rendelkezik, az OSZK hivatalos feladata lesz. Utána részletesen egy kormányrendelet intézkedik. Már régen, többször költségvetést is dolgoztunk ki. Ha a héten elfogadják a törvény módosítási csomagot (miért ne?), jön a második fázis, a kormányrendelet. Ha odáig is eljutunk, akkor hivatalosan 2021. január 1-től kapja meg az OSZK a megbízást és talán forrásokat.
Mi úgy gondoljuk, ez szorosan összefügg az e-kötelessel, számos online kiadvány nem beküldhető, depositálható, hanem webaratással lehet valamennyire archiválni. Erre sok külföldi példa van. Még a köteles is csúszik, lehet, az is csak januárban indul. Meglátjuk, érdekes történet. Erről, a köteles külföldi példáiról, kapcsolatáról a webarchiválással akartam Networkshop előadást, talán szeptemberben. Még nem fog elavulni a téma, úgy látszik 🙂
HVG ; Moldován István