Új igazgató és várható átszervezés Hódmezővásárhelyen

Öt évre keresett új könyvtárigazgatót a hódmezővásárhelyi önkormányzat, legalábbis így írták ki a pályázatot. A véleményezési közgyűlésen azonban kiderült, a tervek között az szerepel, hogy a művelődés házat és a könyvtárat egy intézménybe szervezik.
A vásárhelyi önkormányzat az eddigi vezető, Soós Csilla nyugdíjba vonulása miatt, augusztus 1-jétől 2025. július 31-ig írta ki a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár vezetői pályázatát, amire ketten jelentkeztek.
Márki-Zay Péter polgármester a múlt heti véleményező közgyűlésen azonban bejelentette, intézményi átszervezést terveznek.
– A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ jelenleg a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ része. A múzeum közgyűjteményi feladatokat lát el, a művelődési központ pedig közművelődésit. Ugyan a könyvtár is közgyűjteménynek számít, de számos közművelődési feladatot is ellát – emelte ki Márki-Zay Péter, megemlítve, hogy a tevékenységek jobb összehangolása, hatékonyabb működése érdekében tervezik az átszervezést, amit a közeljövőben a közgyűlés elé terjeszt.
(…) A polgármester azt válaszolta, nem titkolja, hogy a hatékonyság növelése érdekében esetleg létszámcsökkenés is bekövetkezhet. Sok olyan feladat van, amit az összevont intézmény elvégezhetne, részben olyanok, amikről már egyeztettek a könyvtár vezetésével.
A véleményező közgyűlés végül 2020 végéig bízta meg Domjánné Szénási Editet a könyvtár vezetésével.

Hírforrás:
Délmagyar