Rajongok a könyvtári munkáért – az egyik legsokoldalúbb hivatás, szerintem. A sokoldalúság viszont megköveteli, hogy állandóan figyeljük a társadalmi-szakmai változásokat, trendeket, és képezzük magunkat, hogy elébe tudjunk menni, vagy legalább a legelején alkalmazkodjunk és könyvtári válaszokat adjunk. A közszolgálatiság valóban elkényelmesített sok könyvtárost – és könyvtárigazgatót -, nehézkesen, vagy egyáltalán nem voltak hajlandóak új tudások megszerzésére. Csak ezzel tudom indokolni a szakmai tunyaságot, a másik észrevételemet inkább nem árulom el. A másik hibája a közszolgálati státusznak, hogy gátolta az innovációt, az innovatív szemléletű munkatársakat – hiszen az előzőleg említett szakmai tunyaságból következik, hogy sok fejlődés, szakmai megújulás megakadt ott, hogy a többség győz elve alapján nem lehetett megvalósítani, mert egy-két innovatív könyvtáros intézményi támogatás nélkül nem tud mindent IS csinálni. Anyagilag sem sikerült megoldani, hogy a kényelmesek motiválva legyenek, hiszen pont annyi pénzt-elismerést (pl. bértábla, ami a minimálbér bevezetése után nálam pl. azt jelentette, hogy a végzettség nélküli fiatal kollégámnak a fizetése több az enyémnél) kaptak, mint az izgágák, akik miatt többet-mást kellett volna dolgozni.
Minőségi bér egyenlően elosztva, mondván, mert mindenki keveset keres – a csapat gyenge láncszemei lettek így a visszafelé húzó erőK. Ugyanakkor a közszolgálati lét (és a rajongás) azt is hozta, hogy éveken át havonta három szombatot dolgoztam folyamatosan, plusz juttatás nélkül, mert arra nincsen pénz, hogy a törvény és a kollektív szerződés szerint járó bért kifizessék. Ez azt is jelenti, hogy a munkarend – napi 8 óra, plusz a rendszeres hétvégi beosztás azt sem tette lehetővé, hogy bármilyen más munkát elvállalhassunk, ami pénzt ér. Úgyhogy voltak azért árnyoldalai is a “biztonságnak”. Büszkeséggel és szakmai elégedettség tölt el ugyanakkor, hogy mindezek ellenére két évvel ezelőttig (amióta ezen okok miatt véglegesen csak magamnak jegyzem fel a lehetséges és szükséges szakmai fejlesztéseket) folyamatosan aktív voltam, és van néhány olyan könyvtári terület, ahol meg tudtam valósítani, hogy a könyvtárunk benne legyen elsőként, vagy az elsők között az országban a megújulásban. Ezeket a szerkesztőnek megírom, de anonim kívánok maradni, és beazonosítható lennék, ha közzé tenném. A KJT megszüntetésével mindezek nem orvosolhatók, mert a szemlélet nem fog változni – ha a szemlélet képes lett volna a változásra, nem írtam volna meg ezt én sem. (név és cím a szerkesztőségben)
KIT-összeállítás