Több tízezer oldalnyi történelmi könyv vált ingyen elérhetővé

Az alább olvasható újdonságok nemcsak a szakmabeliek, hanem minden történelem iránt érdeklődő számára érdekesek lehetnek.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete ma új online Kiadványtárt tett közzé, ahol több mint harminc kötet várt elérhetővé a középkortól a jelenkorig, változatos témákban. A Kiadványtár ide kattintva érhető el.
Montázs az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete kiadványainak borítóiból. Kép forrása: a Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapja (link
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ma mutatta be új kiadványhonlapját link . Az önálló oldalon valamennyi eddig megjelent könyvük szabadon kutathatóvá vált, ami összesen 34 önálló kötetet jelent. Ezek a tartalmak az intézet profiljából adódóan az 1945 utáni történelemre vonatkoznak. A honlap ide kattintva érhető el.
Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport március 24-én adott hírt link arról, hogy majdnem az összes kiadványát, több mint 12000 oldal terjedelemben elérhetővé teszi az érdeklődők számára. A Kutatócsoport honlapján megjelent hír, benne a kiadványokra vonatkozó linkekkel ide kattintva érhető el.
Mindhárom szervezet azt ígérte híreiben, hogy a most közzétett anyagokat folyamatosan bővíteni fogja a jövőben. Honlapjaikat tehát megéri rendszeresen böngészni a történelem iránt érdeklődőknek.
A megnyíló és ingyenesen elérhetővé tett tartalmak listája minden bizonnyal még bővül a következő napokban, hetekben. Igyekszünk minél több lehetőségről értesíteni olvasóinkat.

Hírforrás:
Újkor