Klímavédelmi manifesztó – egyelőre még nem könyvtáraktól

Legutóbb a londoni Horniman Museum hozta nyilvánosságra klímavédelmi manifesztóját. Az évente egymillió látogatót vonzó, 16 hektáros parkkal övezett múzeum célja, hogy mint London “egyetlen olyan múzeuma, ahol a természet és a kultúra együtt látható, … a Horniman erkölcsi és etikai kötelessége cselekedni” – áll a manifesztóban, ami online is elérhető, és akár az itthoni múzeumok számára is követendő példává válhat. Ennek főbb pontjai:
– A kiállítások és kommunikáció fókuszában a Föld védelme áll: a Földet meg kell őrizni a jövő nemzedékei számára, ezért a kiállításokon, cikkeken, programokon keresztül azt mutatják be, az emberi viselkedés milyen hatással volt a természetre, és mit tehetünk azért, hogy minél jobban óvjuk
– A látogató kerüljön minél közelebb a természethez: a fenntartható növénytermesztést bemutató kertben ismereteket szerezhetünk arról, hogyan vágjunk neki a kertművelésnek. A kert másik részében a gyerekeket játékosan oktatják környezetvédelemről, illetve elősegítik, hogy a látogatók visszatérhessenek a természetbe és kapcsolatba kerüljenek vele.
– Több vega és vegán étel lesz a kávézóban, a múzeum több pontján pedig vízzel tölthetjük meg a palackunkat és nem lesz egyszer használatos műanyag sehol a múzeumban
– Több pénzt fordítanak a környezetvédelmi kutatásra
– Komposztálnak, újrahasznosítják az akvárium vizét
– Tömegközlekedéssel, elektromos vagy hibrid autókkal járnak 2024-re
– A repülőutakat minimálisra csökkentik, ahol lehet, videókonferenciákat szerveznek
– 2021-re megújuló forrásból nyerik az energiát
– Új pozíció a múzeumban a klíma és ökológiai tanácsadóé, aki a múzeumi munkatársakat és a látogatókat segíti, hogy minél zöldebben gondolkodjanak.
Nemrégen a szintén londoni Natural History Museum hirdetett globális klímavészhelyzetet. A 11 évre szóló stratégia célja, hogy a tudományos és a látogatói közösség összefogjon a fajok sokszínűségének megmentése és a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Ennek egyik része, hogy létrehoznak egy 80 millió állat-és növényfajt őrző központot.

Hírforrás:
OMMIK Hírlevél