A lebegő állomány koncepciója legalább 20 éves. Lényege, hogy a használati bizonyítékon alapuló (azaz evidence based) állományelhelyezés jobban szolgálja a használót, mint a pusztán könyvtáros által, a majdani igény feltételezésén alakított. A lebegő állományban a részben egyirányú könyvtárközi kérésekkel, részben a használó által máshová visszavitt dokumentumokkal a tényleges használói igény mentén rendeződik át az állomány: a bizonyított használói érdeklődés szerint csoportosulnak az állomány témakörei egyik könyvtárból a másikba. A mai fogalmainkkal azt mondanánk: a könyvtárak fizikai állománya a “felhőben” van.
S hogy a főként skandináv országokban használt modellt miért nem alkalmazzuk évtizedek óta? Feltehetően mert túlzottam materialisták vagyunk: “nehogy már az általam vásárolt, gondozott könyvek más könyvtár állományát gazdagítsák!” (Porosodjon inkább nálam a könyv!) A meglévő rendszer fenntartása (vö.: hagyományőrzés) tehát drágább, és alacsonyabb a használói elégedettség. A rendszer nem “okos” (a mai fogalmaink szerint szólva).
A példa ezért érdekes, mert jelzi: az okos könyvtár koncepciójának megvalósulása alapjaiban nem technikai, hanem mentális, kognitív kérdés. (MG)
KIT-információ