“Könyvtár, mint híd a tudomány és a kutatás között” címmel lesz nov. 26-án konferencia Nemzeti Közszolgálati Egyetemen link . Sasvári Péter és Urbanovics Anna előadása egy a Pénzügyi Szemlében közelmúltban megjelent szakcikken alapul.
– A Publish or Perish jelensége miatt növekvő publikációs nyomás nehezedik a kutatók vállára, azonban a közölt eredmények mindössze 20 százaléka szerzi a hivatkozások 80 százalékát a Garfield-elv szerint. A releváns közleményeket a Scopus és Web of Science nemzetközi katalogizáló adatbázisok igyekeznek tömöríteni.
A hazai kiadású lapoknak ezek alapján szükséges prioritásaikat felállítaniuk, mert az egyre növekvő nemzetközi tudományos piacon ezen követelményeknek való megfelelés mentén dől el egész szerkesztőségek fennmaradása. A tanulmány eredményeit épp ezért azoknak a döntéshozóknak, szerkesztőknek és szakértőknek ajánljuk, akik alakítani tudják a hazai lapok egyes paramétereit, valamint akik az MTA IX. osztály bizottságainak tagjai számára ajánlott folyóiratlistát összeállítják. Úgy véljük, hogy a nemzetközi katalogizáló adatbázisok
követelményrendszerei jó példaként szolgálhatnak a hazai folyóiratok számára annak érdekében, hogy a nemzetközi tudományos közösség igényeihez és elvárásaihoz jobban tudjanak
igazodni, ezzel pedig jelentős mértékben növeljék versenyképességüket. Mindezen kritériumok figyelembevétele nagyban hozzájárulhat az olvasottság és ezáltal az idézettség növeléséhez, amely minden lap életében prioritás.
Pénzügyi Szemle