Szeptember utolsó hetében háromnapos rendezvénnyel ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete a felvidéki magyar könyvtárosok, valamint az anyaországi szakemberek és kollégák érsekújvári találkozóján. …
– Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat mutatta be. A főigazgató röviden ismertette a több mint száz éves múltra visszatekintő intézmény változásait, középpontba helyezve az utolsó évtizedek átalakulását.
– Ramháb Mária az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnökeként a szervezet és a könyvtárosok kapcsolatát ecsetelte, mint mondta, szakmai szolgáltatást nyújtanak az intézményeknek.
– Hangodi Ágnes a határon túli magyar könyvtárosok hiánypótló képzéséről tartott előadást. Mint megjegyezte, folyamatosan bővül a Kárpát-medencei továbbképzésbe bekapcsolódó könyvtárosok és bázishelyek száma. Az utóbbi években Somorja, Léva, Ipolyság, Kassa, Párkány és Komárom adott otthont a magyar előadókat felvonultató képzéseknek.
– Redl Károly szólt az Országgyűlési Könyvtár által 2011-ben életre hívott pályázatról, Könyvtár, ami összeköt című, Kárpát-medencei fiataloknak szóló ösztöndíjat ismertetve. A budapesti neves intézmény minden évben tíz fiatal könyvtárost fogad. Az ösztöndíjasok túlnyomó többsége külhoni magyar szakember. (…)
Felvidék ma