(frissítve) Úgy tűnik, hogy rendre nagyon kicsi az átfedés a vándorgyűlési mottók és a felhozott témák között. Inkább az a meglepő, ha az előadások kapcsolódnak a mottóhoz. E szervezési gyakorlat lehetővé teszi, hogy az izgalmas, érdekes mottó-témát úgy pipáljuk ki, hogy közben át sem gondoltuk. Az előadók úgy beszélhetnek saját gyakorlatukról, bemutatkozásáról, hogy áttekintenék azt egy külső szempont tükrében is. Érintetlen marad a valóság és az arculat közötti feszültség – mivel fel sem tűnik. A helyzetet súlyosbítja az is, hogy krónikusan nincsenek betervezve az előadások utáni diskurzusok. – Ennek következménye kitűnik egy néhány éve végzett fiatal budapesti könyvtáros magánba küldött észrevételében is, melyet engedéllyel, de név nélkül közlünk. (MG)
– “Elolvastam a négyoldalas szösszenetet [link ], aztán megnéztem a vándorgyűlés programfüzetét, ám valahogy nem sikerült a kettő között közös halmazt találnom.
A címek alapján nem jöttem rá, hogy egy könyvtár mégis mitől hiteles hely. Egy-két előadásra talán rá tudtam volna húzni, de amúgy nem sok köze van a címnek a témákhoz. Szóval máris paradox maga a vándorgyűlés is, ugyanis nem hiteles.
Ez, ha még hozzávetem a könyvtári tabutémák listáját ami a négyoldalasban volt, [Könyvtári Nemzeti Tabu Adatbázis – béta változat (KNTA) link ], akkor az külön is vicces, mert most is vannak olyan témák, amikről pont, hogy a vándorgyűlésen kellene beszélgetni és egy szó nem esik róluk. Megint nincs más benyomásom az egészről, minthogy idősebb kollégák (és elvétve néhány fiatal, akit berántottak az egyetemről) elmennek X helyre az országban, elszórakoznak négy napig, majd úgy csinálnak, mintha ez az egész szakmai lenne, holott évtizedek óta ugyanazok a témák mennek – más-más köntösben.” [Egy néhány éve végzett fiatal budapesti könyvtáros]
KIT-összeállítás