Zöld könyvtár-díj Kiskunfélegyházán is – de mire is kapták?

A Zöld Könyvtár Díj pályázatot negyedik alkalommal hirdette meg a Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) Környezetvédelmi, Fenntarthatósági és Könyvtárak Speciális Érdeklődésű Csoportja (ENSULIB).
A felhívásra 34 pályázat érkezett be a világ különböző pontjairól. A 2019. év nyertes könyvtára a kolumbiai Cali városának könyvtára lett. Az értékelésben öt kiemelt díjazott könyvtárat emeltek ki és közülük az első a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár link .
A múlt évben a Tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár végzett a nyertest követő öt kiemelt között. Az újabb elismerés kapcsán a Magyar Könyvtárosok Egyesületének közleménye szerint nyugodtan mondhatjuk: világszenzáció, hogy két egymást követő évben is sikerült a magyar könyvtáraknak ilyen kiemelkedő eredményt elérni.
A zsűri értékelésében a következő szerepel a kiskunfélegyházi könyvtár Zöld könyvtár műemléki környezetben című pályázatról:
“Ez a kezdeményezés sok különböző területet ölel át és a könyvtár jelentős munkát végez a közösségükhöz és az erőforrásaikhoz mérten. A könyvtár számos projektet rendezett építészeti kezdeményezésektől a könyvtárosok foglalkoztatásáig, miközben több tevékenységet valósított meg a helyi érdekelt szervezetekkel is…” A pályázat elkészítését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete is segítette. (Szemlélek)
– Hogy a kiskunfélegyházi könyvtárra pontosan miért érdemes odafigyelni, egyelőre nem tudjuk; a könyvtár oldalán sem találunk erre vonatkozó tartalmat a szűken értelmezett beszámolón kívül: link . Az IFLA vonatkozó oldaláról tájékozódva sem jutunk sokkal előbbre: link azt írja: A kezdeményezés számos területre kiterjedt. A könyvtár jelentős munkát végez a közösségüknek és erőforrásaiknak megfelelő szinten. Számos projektet telepített az építészeti kezdeményezésekből a könyvtárosok részvételéig, és számos tevékenységet kínál az érdekeltek számára. A könyvtárat úgy alakították át, hogy jobban megfeleljen a környezetvédelmi előírásoknak. A könyvtárosok, érdekeltek és a felhasználók számára különféle projekteket kínálnak. A könyvtár létrehozott egy öko-munkacsoportot a jövőbeli munkák tervezéséhez és koordinálásához. (MG)

Hírforrás:
Szemlélek
Régebbi hírforrás(ok): Dobogós lett a József Attila Megyei Könyvtár környezettudatosságban link